Csak a legjobb maradhat

Mit szólnál hozzá, ha egy állásinterjún arról kellene döntened, hogy a zuhanó repülőgépen kinek jusson az egy darab ejtőernyő? Neked vagy másik három sorstársadnak? Nem a fantázia szüleménye az ötlet, létezik ilyen állásinterjú.

Köztudott tény, hogy extrém stresszhelyzetekben mindenkiből előbújik a valódi énje. Ilyenkor senki nem színlel, hiszen a hangsúly a „túlélésen” van, bármit jelentsen is ez az adott szituációban. Lesz aki másokkal összefogva, egymást segítve próbál előrejutni, a másik inkább átgázol a többieken. Van olyan, aki nehéz helyzetekben a képességei legjavát nyújtja, de ugyanilyen körülmények között akad olyan ember is, aki összeomlik.

Az assessment centre valódi válogatási technika, melyet a német hadsereg fejlesztett ki a tisztek kiválasztására az I. világháború után. A pszichológusok bevonásával készült módszert a mai napig használják a HR-esek, ahol is a pozícióhoz, a cég filozófiájához leginkább illeszkedő jelentkezőket igyekeznek kiszűrni szituációs feladatokon keresztül. Képet kapnak általa a problémamegoldó képességről, a stressz kezelésről és a közösségi viselkedésről is. Először az AT&T távközlési cég használta a felvételi eljárása során.

Ezt a témát boncolgatja a Grönholm-módszer című könyv, melyet számtalan film és színházi előadás is feldolgozott, egyes vélemények szerint HR-eseknek kötelező darab.

Az írója, Jordi Galcerán mondta róla, hogy a történet alapja egy megtörtént szituáció, egy madridi szupermarket-lánc során használtak ehhez hasonló felvételi eljárást, amelyről készült feljegyzés egy kukában landolt, ebből született meg a könyv.

Egy multinacionális cég vezetői posztjára írnak ki egy pályázatot, ahol a több fordulón már sikerrel átesett jelentkezőkkel találkozunk. A feladat egyszerűnek hangzik: aki kimegy a szobából, az kiesett. Egy ember pedig a cég részéről megfigyeli az eseményeket, nem valódi pályázó, de senki nem tud róla, melyikük az. Majd kezdődnek a rendhagyóbbnál rendhagyóbb feladatok, ahol mindenki ellenfele a másiknak.

 

Csak1maradhat_pic2

 

A feladatokon előrehaladva egyre inkább feszegetik a tabukat és a saját személyes határokat, végül az az érzésünk marad, hogy legszívesebben megszakítanánk a folyamatot, de a szereplők tovább viszik a történet szálát.

Ahogy minden verseny végén, itt is lesz egy nyertes. De valóban annak tarthatjuk, aki egy ilyen interjún sikerrel jár? Egy önmegismerési folyamat végére érkezet? Biztosan. Kísérleti egér volt a multi kezében? Egyértelmű. Hogy valójában nyereség-e az ő sikere, mindenki döntse el maga, miután megismerte a történetet.

A téma nem új keletű: összezárva versenyhelyzetben egy közösség teljesen különböző gondolkodású, helyzetű, lelkivilágú emberekből. Számos filmnek szolgált alapjául és tudott újat mondani ez a szituáció, például a Kísérlet, A módszer vagy az Exam.

Te meddig mennél el, hogy megkapd álmaid állását, amire mindig készültél? És meddig mehet el a munkaadó, hogy kiválassza a legjobbat? Hol van az a határ, amit átlépve már alapvető emberi jogok kérdőjeleződnek meg?

FacebookLinkedIn

Szólj hozzá!