Ne állást keress, hanem munkáltatót!

 

Sokat halljuk mananpság, hogy soha nem látott mozgás van a munkaerőpiacon és bár genereációváltással, szabadságvággyal, a kompetens munkaerő hiányával és nagyobb mértékű mobilitással is magyarázhatjuk a történéseket még egy dolog van, amit felvehetnénk a listánkra. Alapvetően rosszul keresünk munkát. Első dolgunk a váltani-vágyás felismerésekor, hogy becsekkolunk egy állásportálra és jelentekezünk a legszimpatikusabb pozíciókra. Azonban miért munkát/pozíciót és miért nem munkáltatót keresünk? Akivel hosszú távon szívesen dolgozunk együtt, azonosulunk a céljaival, motivációjával, munkamoráljával és van lehetőségünk fejlődni valamint jól is érezni magunkat.

Másrészt a specializáció és a kreatív hirdetések miatt már egy feladatkör, amihez értünk több féle pozíció név alatt is futhat, akár olyan néven is, amire nem is gondolunk. Így azonban nem teljeskörű a titulus alapú keresésünk, nem láthatunk minden nekünk való lehetőséget. Megoldás minderre, ha nekünk való vállalatot, nem pedig munkakört keresünk.

 

Elsőként érdemes egy “dream list” készítésével kezdeni és megjelölni azokat a vállalatokat, amelyeknél a legszívesebben dolgoznánk és ezeket rangsorolni. Ez a lista akár személyeket is tartalmazhat. Például, ha korábbi munkáid során egy remek menedzserrel dolgoztál együtt és úgy érzed tudnál tőle tanulni és általa fejlődni, semmiképpen se hagyd ki a listából. Fontos kiemelni, hogy mielőtt bármi felkerül a papírodra, nézz utána valóban helyes információ alapján álmodoztál-e és nincs semmi más, ami számodra kizáró ok lehet a közös munkára az adott cég/személy esetében. Gondolkodj addig, míg körülbelül egy 30 elemből álló listád lesz. Csak azok a munkáltatók legyenek ott, akik törekvéseivel, munkafolyamataival azonosulni tudsz, akiktől tanulni tudsz és akik értékelni fognak téged, mint szakembert.

Egy nagyon fontos eleme, hogy megtaláld magadnak a cégedet, hogy beszélgess ismerőseiddel, akik ott dolgoznak. Üljetek be egy kávéra és próbálj kitérni minden apró részletre, ami fontos lehet számodra a megfelelő munkahely kiválasztásánál. Például egy beszélgetés jó tükör arra, miként érzi magát az ismerősöd az adott vállalatnál, kérdezz rá, hogy zajlik a mindennapi munka, milyen a kapcsolat a menedzserekkel, milyen karrierlehetőségei vannak stb. Így láthatod majd valóban van-e helye a dream listeden. Minél barátságosabb a környezet és Te magad is, annál valószínűbb, hogy negatív részleteket is megosztanak veled, amit ezután megfelelően tudsz majd mérlegelni.

Ezután, akár a saját területeden dolgozó kollégákról is kérdezhetsz vagy alapját teremtheted egy LinkedIn megkeresésnek. Írj a kiszemelt cégnél dolgozó, a szakterületeden tevékenykedő 2nd-degree kapcsolatok között bárkinek és miután elmagyaráztad miért is írsz, kérdezz bátran specifikusan arról, ami érdekel. A kapott infókkal pedig mindenképp egészítsd ki, tárold és rangsorold újra a dreamlisted.

Végül a letisztult és alaposan átnézett listád első 15-20 cégével haladj. Olvasd a cikkeiket, reportjaikat, social media oldalaikat. Légy minél felkészültebb. Figyeld a karrier oldalukat és jelentkezz a szimpatikus pozíciókra. Fektess rájuk minden energiát és próbáld minél inkább az ő nyelvükön megírni az önéletrajzod.

Ha megtalálod a neked megfelelő helyet az szakmailag, anyagilag és biztonság tekintetében is kifizetődő lehet, tehát ne sajnáld az időt. Így nem fog meglepetés érni, ki fogsz tudni teljesedni és sokkal erősebb kapcsolatod lesz a munkáltatóddal, akinek kevés hozzád hasonló, elkötelezett munkavállalója lesz. Win-win.

You may also like...

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

one + six =