Home Office, áldás vagy átok

 

Az internetnek köszönhetően manapság már a telefonunkról is elérhetünk majdnemhogy mindent, viszont egy laptop segítségével már dolgozni is kényelmesen tudunk bárhonnan. Napjainkban egyre inkább terjed a „Home Office” igénye és vannak vállalatok, akik kötelezően beépítik a munkarendbe. Típus függő, hogy ki-mennyire kedveli az otthon dolgozás tényét, mert egyáltalán nem való mindenkinek. Vannak, akik hamar beleszoknak és többet nem is szeretnének bejárni az irodába, de van olyan is, aki egyszerűen nem tudja elvégezni a munkáját otthon, mert nem tudja munkahelynek tekinteni. Összeszedtünk néhány előnyt és hátrányt, hogyha még nem találkoztatok a fogalommal akkor eltudjátok dönteni magatokról, nektek való-e.

Mindenkivel elfordulhatott már az az eset amikor még szüksége lett volna akár fél óra alvásra, de el kellett kezdeni készülnie, hogy időben tudjon indulni a munkahelyére. Ez az elkészülés értékes időt vesz el a reggelünkből, amikor kicsit magunkra is koncentrálhatnánk. Home Office esetén ugyanúgy 9 órakor kezdünk el dolgozni csak nem az irodából, hanem otthonunkból. Persze ehhez szükség van egy olyan munkára is, ami támogatja, hogy ne kelljen állandóan az irodában lenni. Otthonunkban megnő a komfort érzetünk, mivel olyan ruhában dolgozunk, amiben csak szeretnénk, spórolni is tudunk az üzemanyaggal, illetve az ebéddel, ha főzünk magunknak. A legfontosabb tényező talán a stressz csökkentése. Nem ülünk a dugóban és a folyamatos pörgés se úgy van jelen az életünkben, mint az irodában dolgozva. Az otthoni munkavégzés flexibilitást is ad számunkra mivel, ha mi inkább kora reggel vagy késő este szeretünk dolgozni és a nap közepén tartanánk egy pihenőt vagy éppen személyes elintézni valónk van, akkor megtehetjük, hiszen otthonunkból bármikor elvégezhetjük a ránk kiszabott feladatot és így jobban oda tudunk figyelni magunkra és hatékonyabban tudjuk beosztani az időnket.

Az érzés, hogy bármikor tudunk dolgozni otthonunkból könnyen „kiégéshez” is vezethet. Hajtósabb időszakban hajlamosak lehetünk éjjel-nappal dolgozni, nem tisztelve ezzel a munkaidőnket, ami nem változik meg attól, hogy nem az irodából dolgozunk. Szóval érdemes valahogyan elszeparálni a munkát az otthonunktól, mondjuk egy irodasarok kiépítése vagy, ha van lehetőségünk akkor egy szoba irodává alakítása a segítségünkre lehet. Hátrányunk származik belőle, ha bármilyen számítástechnikai eszközünkkel probléma van, mivel nem kaphatjuk meg ugyanazt a támogatást, mint az irodában, így nagy időkiesésre kell számítani, amíg nem tudunk az elvégzendő feladatainkkal foglalkozni. De legyen szó egy egyszerű félreértésről vagy kérdésről, az irodában könnyedén segítséget tudunk kérni a megfelelő személytől és pár perc alatt megoldható és megkímélhetjük magunkat a sorozatos e-mail és telefonos kommunikációtól.
A home office hátulütője lehet, ha egy bizonyos projekthez ötletelés szükséges, akkor a virtuális térben való „összeülés” nem valószínű, hogy annyira hatékonynak bizonyul, mintha mindenki fizikálisan egy térben van, ilyenkor elcsíphetünk 1-2 inspiráló szót is, ami akár másik projekthez is segítséget nyújthat.

Az otthoni munkavégzés növelheti a produktivitást és megtanítja hogyan is koncentrálj olyan környezetben, ahol sok másra is fókuszálhatnál. Vannak negatív hatásai is, de összességében mindenkinek ajánljuk, hogy próbálja ki, ha van rá lehetősége. Ahhoz, hogy huzamosabb ideig így dolgozzon valaki szükség van egy ehhez passzoló személyiségre és egy támogató munkahelyre is.

Reméljük, hogy minimálisan is, de le tudjátok ezek után szűrni, hogy nektek való-e a home office vagy sem.

FacebookLinkedIn

Szólj hozzá!